Posted in szeptember 2012

Megjelent a Pad Piggies!

Megjelent a Pad Piggies!

Az eddig mellékszereplő malacok most főszerepben tűnnek fel! Megjelent a Rovio fejlesztő csapat következő játéka, amiben az eddig dühös madaraktól szenvedő malacok végre megmutathatják a másik oldalukat is, hiszen mindenféle járművekkel kell repülniük, gurulniuk- a lények, hogy a pályán kell végigjutniuk. Természetesen a furcsábnál furcsább járműveket nekünk kell megépítenünk a megadott építőanyagokból, és annak végig kell … olvasásának folytatása

Akciókkal ünneplik a 25 milliárdodik letöltést

Akciókkal ünneplik a 25 milliárdodik letöltést

Szinte fillérekért szerezhetünk be játékokat a következő napokban a Google Play-en. Már 675 000 alkalmazás közül választhatunk az alkalmazásboltban. Ami pedig még meglapőbb, hogy elérkeztünk a 25 milliárdodik letöltéshez, amit a keresőóriás hatalmas akciókkal ünnepel a Google Play Store-ban, melyben immáron az játékok, és egy appok mellett könyvek, filmek, és zenék is megtalálhatók. Az eredmény örömére … olvasásának folytatása

A Huawei eldobja az Androidot?

A Huawei eldobja az Androidot?

Új operációs rendszert fejleszt a Huawei arra az esetre, ha a jövőben nem férnének hozzá az Androidhoz. A Huawei bejelentette, hogy új mobil operációs rendszer fejlesztésébe kezd. Ennek oka pedig nem más, minthogy nem látja biztosnak azt, hogy a jövőben hozzáférnének az Androidhoz, vagy a Windows Phone-hoz. A kínai gyártó annak fényében határozta el, hogy … olvasásának folytatása

Saját böngészőt fejleszt a Samsung

Saját böngészőt fejleszt a Samsung

A gyártó a Galaxy sorozatú okostelefonjaihoz fejleszt új böngészőt. a Samsung- ami időközben a legnagyobb telefongyártóvá nőtte ki magát-egyre több térre szeretne betörni, így például saját böngészőt szeretne készíteni. A Dél-Koreai vállalatnak a Galaxy sorozatú telefonjaival sikerült megelőznie a Nokiát, ami nem is csoda, hiszen rengeteget adtak el az ilyen típusú telefonokból. Ezért még jobban … olvasásának folytatása

Kiberháborúra buzdít az Angry Birds?

Kiberháborúra buzdít az Angry Birds?

Egy Iráni csoport szerint egyes pályák az ország megtámadására ösztönöznek. Az országban működő egyik alapítvány azzal állt elő, hogy az Angry Birds legújabb kiadását az Irán ellen irányuló kiberháború egyik fegyvere. Az Iráni Számítógépes és Videojáték Alapítvány levélben jelezte a rendkívül népeszerű madaras játékot fejlesztő Rovio-nak, hogy az Angry Birds Space legújabb, Fry Me To The Moon nevű kiegészítőjével … olvasásának folytatása

Újra üzemel az Androoida!

Újra üzemel az Androoida!

A több mint egy hetes szünet után ismét üzemel az Androoida! Még a Facebook oldalunkon számoltam be arról, hogy egy hétre leáll a már egyre népszerűbb Androoida, technikai okok miatt. Az ígéretemet betartva ismét  itt az oldal friss hírekkel, még több érdekességel, és belátható időn belül egy telefonteszttel. Hamarosan e-mail cím is készül az oldal … olvasásának folytatása

Bejelentették a Kindle Fire HD-t

Bejelentették a Kindle Fire HD-t

Az Amazon bejelentette új androidos táblagépét, a Kindle Fire HD-t. A tegnapi napon az Amazon mindenkit meglepett – olyan termékeket mutatott be, amelyek nem csak specifikációikkal, és az általuk nyújtott szolgáltatásokkal, hanem a nevetségesen alacsony áraikkal is le fogják tarolni a piacot. Pár nappal ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy az Amazon leállította a Kindle Fire … olvasásának folytatása

Hogy áll most az Ice Cream Sandwich?

Hogy áll most az Ice Cream Sandwich?

Már az androidot használok 20%-a frissített az Ice Cream Sandwich-re, de ez még mindig nagyon kevés. A Gingerbread (2.3.x) részesedése lassan, de folyamatosan csökken, de a készülékek több mint a felén még mindig ez fut. Az Ice cream Sandwich (4.0) már 20,8%-on áll, de ez még mindig kevés, hiszen már lassan egy éve, hogy bejelentették. … olvasásának folytatása

Ismét erősödött az Android

Ismét erősödött az Android

Ahogy az android és az iOS erősödik, úgy tűnnek el a kisebb operációs rendszerek. A legfrissebb jelentés az Egyesült Államokból származik, de érdemes említést tenni róla, mivel az ottani helyzet nagyban befolyásolja a világpiacot is. A ComScore felmérése szerint a Google operációs rendszere már 52,2%-os részesedéssel bír, ami 1,4 százalékos növekedést jelent egy hónap alatt. Az … olvasásának folytatása

Jöhet a 3G-s Nexus 7 táblagép

Jöhet a 3G-s Nexus 7 táblagép

Várható volt, hogy érkezni fog egy mobilinternet képes variáns is. A nagy sikert aratott táblagép hamarosan egy újabb testvérrel lesz gazdagabb. Sokan hiányolták ugyanis a Nexus 7 3G-s változatát, mivel jelenleg csak Wi-Fi-s kiadásban érhető el, az ASUS által gyártott Google márka-táblagép.   A 7 colos, Nvidia Tegra 3-al szerelt gépezetből elméletileg már korábban kellett volna érkeznie … olvasásának folytatása

IFA 2012: Bemutatták az S Cloud-ot

IFA 2012: Bemutatták az S Cloud-ot

A dél-koreai gyártó felhőszolgáltatását az IFA-n leplezték le a szintén új Galaxy note II-n. Még a Galaxy S III előtt pletykálni kezdtek egy felhőszolgáltatásról, ami a Samsung készülékek vásárlóinak kínálna tárhelyet, azonban amikor bejelentették a csúcskészüléket kiderült, hogy az nem rendelkezik ilyen szolgáltatással. Bár eddig nem is hallottunk róla, hétfőn bemutatták az S Cloud-ot, a … olvasásának folytatása