Ebben a hónapban jön a HTC One X+


A tajvani cég frissített okostelefonja heteken belül elérhető lesz.

Már szinte minden kiszivárgott a ma bejelentett mobilról, ami ebben a hónapban az üzletek polcaira kerülhet.

A ráncfelvarrás olyan elemeket érintett, mint a tárhely, a System-on-Chip, vagy éppen az akkumulátor. Utóbbi pontban felzárkózott a konkurensek szintjére a HTC, hisz immáron 2100 mAh-nyi szufla áll rendelkezésünkre, mely némileg kitolja az egyébként is kellemes üzemidőt. A nagyobb akkumulátor az erősebb központi egység miatt is indokolt volt, mivel a Tegra 3 egy új verziója (AP37) került rá a nyákra. A 4+1 magos megoldás 1,5 helyett 1,7 GHz-en ketyeg, ám ami a legfontosabb, az az LTE kompatibilitás, mely kifejezetten az USA piac számára örömteli változás, hisz a gyártó az első One X US változatának esetében a Tegra 3 LTE támogatás hiányából fakadóan kénytelen volt a kétmagos, ám hasonlóan erős Snapdragon S4-et alkalmaznia a készülékében- írje a Technet.

Az előlapi kamera 1,3-ról 1,6 megapixelre, míg a belső tárhely 32GB-ról 64 GB-ra nőtt. Szoftveres tekintetben is történt fejlődés, mivel már gyárilag Android Jelly Bean (4.1) kerül a készülékre.

A hazai megjelenés dátuma egyenlőre ismeretlen, de valőszínű, hogy november végén már mi is hozzáférhetünk az újdonsághoz.

 

Advertisements

Hozzászólások:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s